AKTUÁLIS
VITÉZEK HÍRMONDÓJA
FŐKAPITÁNY BESZÉDEI
HÍREK
A VITÉZI RENDRŐL
A SZERVEZET
TAGFELVÉTEL
RENDTÁRSAKNAK
BESZÉDEK, ÍRÁSOK
KIADVÁNYOK
VERSEK
KÉPGALÉRIA
LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK
LINKEK
TÁMOGATÁS
KAPCSOLAT

A Vitézi Rend Magyarországon a magyar királyi miniszterelnök rendeletével jött létre, és került bejegyzésre

A bejegyzés adatai:

Miniszterelnöki rendelet száma:

6650/1920. M.E.

Rendelet kiadásának dátuma:

1920.08.11

Törvényerőre emelkedett:

1920. évi 36. tc. 77. par. alapján

Támogató

 
Legitimitás, autoritás, igaz és eleven hagyomány – az egységes és egyetlen Vitézi Rend igényéhez
Írta: Pánczél Hegedűs János.
Szinte anekdotikus az a helyzet, amellyel bárki szembesül, aki arra az elhatározásra jut – érdemei és személyes választása alapján – hogy a Vitézi Rendbe belép. A sajnálatos, de nagyon is jogos kérdés ugyanis, így vetődik fel ebben a pillanatban; melyik Vitézi Rendbe? Lehetne ez a kérdés mulatságos is, valószínűleg sokaknak okot is ad egy sommás mosolyra, arra, hogy komolytalankodjanak egyet, azonban számunkra, akik a Vitézi Rendre alapvetően, mint tiszteletreméltó, és élő magyar politikai-történelmi és közjogi hagyomány hordozójaként tekintünk, mindez inkább csak egy kellemetlen helyzet realizálását mutatja.
Legitimitás, autoritás, igaz és eleven hagyomány – az egységes és egyetlen Vitézi Rend igényéhez
Írta: Pánczél Hegedűs János.
Szinte anekdotikus az a helyzet, amellyel bárki szembesül, aki arra az elhatározásra jut – érdemei és személyes választása alapján – hogy a Vitézi Rendbe belép. A sajnálatos, de nagyon is jogos kérdés ugyanis, így vetődik fel ebben a pillanatban; melyik Vitézi Rendbe? Lehetne ez a kérdés mulatságos is, valószínűleg sokaknak okot is ad egy sommás mosolyra, arra, hogy komolytalankodjanak egyet, azonban számunkra, akik a Vitézi Rendre alapvetően, mint tiszteletreméltó, és élő magyar politikai-történelmi és közjogi hagyomány hordozójaként tekintünk, mindez inkább csak egy kellemetlen helyzet realizálását mutatja.
Vitézi Rend - olyan organikus gyökerekkel rendelkező intézmény, amely képes volt sok, a nemzet felelősségteljes tagja számára formát és tartalmat, ugyanakkor feladatot és rangot is adni a múlt kaotikus és embert próbáló évtizedeiben puszta létezésével és azzal, hogy önnön származásának körülményeire mindvégig tekintettel volt, elveiből nem engedett és azt várta el, hogy azokhoz a tagok idomuljanak, és ne neki kelljen hozzájuk. Emigrációba szorult ugyan, de túlélte a jogfosztottságot, a megaláztatást is és magyar jellege sohasem veszett el, inkább csak erősödött. Alapelveihez híven rendként (ordo) viselkedik ma is; formát, tartalmat, feladatot ad tagjainak, vezetője hagyományozódik és választódik is egyszerre, elveivel – az egyéni szabad akaraton nyugvó - azonosulást kér a csatlakozóitól, és a közösség részeként szerzett érdemek alapján megbecsülést lehet szerezni.
A Vitézi Rend azonban súlyos krízisben van néhány évtizede, nem képes magát egységként felmutatni a világ – és természetes mozgástere és közössége - a magyarság számára. Ebben a tragédia nem valamifajta „társadalmi presztízs” hiánya, hanem az, hogy nem tud igazán termékenyítően hatni, szolgálni a nemzet számára ebben a formájában a rend. Nem tudja azt a potenciált mutatni, amely egykoron jellemezte és amelyért létrehozták.
A Vitézi Rend testén három nagy seb tátong jelenleg, amelyek nem tudtak behegedni az elmúlt húsz évben, ezért úgy látszik, hogy most már kelevényeket is eresztettek; a legitimitás, az autoritás (és annak hiánya) és a túlságosan szubjektíven értelmezett történelmi-politikai hagyományok. A helyzet most (2011) az, hogy mindegyik sebet az idő szavai és az azzal kapcsolatos emberi tényezők okozták, de talán amikor a magyarság igyekszik jogfolytonosságát és azt még elevenen őrző hagyományos intézményeit kutatni és újraértékelni, hasznos lehet a Vitézi Rendnek is ebben a szerepében megújulva, és leginkább megerősödve eligazítást nyújtani és kivenni a részét – eredendő elveit szem előtt tartva – a nemzet feladataiból. Jelen írás a kelevények határozott, de gyógyító szándékú levágásában igyekszik segítséget nyújtani, amely – ez szilárd meggyőződésünk – a sebek begyógyítását is hozhatja.
A legitimitás problematikája
A Vitézi Rend a Magyar Királyság utolsó legitim államfőjének, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzónak az alapítása, egy győztes magyar ellenforradalom, egy konzervatív állami-politikai-közjogi restauráció közepette[1] jön létre 1920-ban. A kormányzói alapítás szándéka és ténye – tekintettel arra, hogy sajnálatosan nem követhette uralkodói szentesítés – nem csak egy személyt jelent, hanem egy hagyományozódási-választói kritériumot is, a legitimitás tényleges forrását is a Vitézi Rendben. Nincsen ebben semmilyen rendkívüli dolog, a legitimitást csak a király adhatott bármilyen privilégizált világi rendnek Magyarországon, ennek hiányában, ezt a közjogi szerepet a kormányzó töltötte be 1920-ban[2]. Legitimitását csak a megkoronázott, felkent apostoli magyar király írhatta volna felül, amely nem történt meg sohasem. Így a Vitézi Renden belül a kormányzói akarattal való azonosulás, a vezetőkben való ennek megfelelő hagyományozódási-választási alapelv kell, hogy legyen az alapvető, máskülönben maga a Vitézi Rend legitimitása szűnik meg. A legitimitás alapelve ugyanis, hogy a betartjuk, azonosulunk a kereteket megszabó alapelvekkel, amelyek a rendet ebben az esetben teremtették. A legitimitás, általánosan a jog és a törvény uralmát jelenti; vonatkozásban valamely viszonynak, viszonyrendszernek törvényes, jogos voltát. A legitimitásnak, ahogyan kritériumai, úgy forrása is van, ebben az esetben a kormányzói akarat, amely a főkapitányi tisztségben öltött és ölt ma is alakot.
A helyzet egészen hasonlatos mindazzal, amit a történeti magyar közjogban láthatunk; a jogfolytonosság akkor szakad meg, hogyha jogtalanság történik és a törvényes közjogi rendet és intézményeit nem engedik érvényesülni. Ahogyan azonban a magyar közjogban – a Szentkorona-tan szerint – a törvénytelenség nem teremt jogot, ha törvény szerinti is a bekövetkezett állapot és valóságosan „létező”, de lényegét tekintve jogtalan és illegitim. A Vitézi Rend tekintetében is a főkapitány hagyományozódása kulcskérdés, amelyben, első körben mindenképpen egy tiszta – a magyar történelemben olyan szép példákat (Hunyadi János kormányzó, Szent I. László király) hozó, előképpel rendelkező – autoritást (tekintélyelvet) és idoneitast (rátermettséget) kell látnunk, amelyben a még pozícióban lévő vezető akarata minden esetben beleszámítódik a közösség véleményébe, és csak nagyon indokolt – a választott vezető beleegyezését is magában foglaló – esetben íratik felül.
A Vitézi Rend esetében – a megkérdőjelezhetetlen kormányzói alapítás után – a főkapitányok esetében a vezető személye egyszerre hagyományozódik (az előző főkapitány mellett kitermelődik, illetve kiválasztódik) és jelölődik (a tagok megválasztják) is, pontosan ebben a sorrendben. A főkapitány „letétele” nem lehetséges, hiszen a főkapitány személyét tekintve az idoneitás (rátermettség) a legfontosabb kritérium, amelynek jogosságáról eddig mindig a főkapitányok tettek csak tanúbizonyságot[3], de a tagság nem rendelkezhet „fosztó hatáskörrel”, hogyha az idoneitas kritériuma érintetlen maradt. A tagság önmagában nem teremthet legitimitást puszta többségi elvvel, hiszen akaratuk az alapítói szándéknak alárendelődik, az autoritás és a legitimitás felülről-lefelé száll és teremtődik meg és nem alulról-felfelé áramlik[4]. Egy ilyen aktus sértően többségi, indokolatlanul és szükségtelenül csak demokratikus lenne egy hierarchikus, autoritáson nyugvó intézményben.
Kik nevezhetik magukat legitim, azaz jogfolytonos Vitézi Rendnek? Melyik a legitimitás kritériumainak leginkább megfelelő Vitézi Rend? A kérdésben benne van az egyetlen és egységes igénye is nyílván.
Csakis az, aki az alapítói elveknek a leginkább, szándék és tettek alapján, szinte teljesen azokat lefedve működik. Mivel az esetünkben egy karizmatikus-közjogi (kormányzói) alapítástól egyszerűen nem tekinthetünk el, így a prioritás az, hogy ennek meg tudunk-e felelni, a működésünk ebbe a folyamatba illeszthető-e vagy sem? Ez a fajta rendi jogfolytonosság sajnos nem újra-, vagy megalapítható, hiszen egy intézményi keretet is adott annak idején, és nem személyről, vagy csak egy pozícióhoz köthető, legfőképpen nem egy ad hoc tagsági, pláne nem egyéni szándékhoz. A Vitézi Rendnek legitimitást adó keretek nagyon is adottak, így az attól való eltérés csak azt hozhatja magával, hogy a Vitézi Rendtől eltérő, jobbik esetben azt másoló, de azzal semmiképpen sem azonos szervezet jön létre. Egy ilyen szervezet önálló lehet, de a Vitézi Rendnek alapítást adó keretekkel közösséget nem mutat. A főkapitány személye – lévén egy pontos és hasznos hierarchia forrása a Vitézi Renden belül – a rendi működésben a kovászt adó, a legitimitást biztosító autoritás gyökere. Így volt ez mindig is, Horthy Miklós őföméltóságú kormányzó úr, Habsburg József Ágost királyi főherceg és altábornagy, kisbarnaki Farkas Ferenc vezérezredes és Habsburg József Árpád magyar királyi főherceg főkapitányságának idejében is.
Az autoritás és annak hiánya
Az autoritás és annak az igenlésének a hiánya lehet egy létező rend legnagyobb bomlasztója. Jelenleg abban, hogy több olyan szervezet is van, amelyik a „Vitézi Rend” kifejezéssel illeti magát, azt kell látnunk, hogy többen nem tudják, vagy nem akarják az életükben és a rendi életben az autoritást érvényesülni hagyni. Mindez a belső meggyőződés hiányát mutatja és a kívülről irányított tömegember mentalitásának uralmát egy rend felett, amelybe olyan embereket vártak, akik tudnak hierarchiában gondolkodni és dolgozni, elismerik és igénylik az autoritást, hiszen világukat belső, jól felépített értékrend szerint valósítják meg.
A kormányzói alapításból, a főkapitány személyéből és az intézményi keretekből, a szabályok betartásából (normák) származik egyszerre az autoritás, amely megszabja és biztosítja, hogyan cselekedjünk a Vitézi Rend tagjaiként. Ebben erősödnek és erősítenek másokat a vitézek. Ez teszi másokká, ez ad(hat) igazi privilégiumot számukra az életben. Az autoritás ugyanis a szeretethez hasonlatos leginkább; valamire irányul, áldozatot és alázatot igényel, nevel, ápol és védelmez is, ő a kovász a renden belül. Aki meghozta a döntését és egy olyan rendhez fog tartozni, amely autoritást képez önmagában – tudjuk, hogy a Vitézi Rendben belül ez soha nem létezhetett másként – akkor elfogadja azt is, hogy ebben és e szerint fog létezni. Aki ezt nem fogadja el, az kiskapukat keres, megalkotja a magának a megfelelő „rendet” és ezzel az autoritáson kívül helyezi magát. Rend helyébe káosz és cél önös individualitás kerül. Döntések és engedelmesség helyébe ellenszegülés lép. Az autoritás elismerése az a természetes ár, amelyet mindenkinek meg kell fizetnie, hogy a rend tagja lehessen, hogy integrálódhasson, hogy épülhessen a továbbiakban, megtanuljuk azt, hogy ebben a rendben hogyan kell élnünk, léteznünk. Az autoritás elfogadásával minden vitéz a renden (ordo) belül profitál abból, amelyet annak idején az alapító természetes módon rendezett és gondolt, hogy hagyományozni kell. Amennyiben ezt az autoritást, amelynek egyik legnagyobb forrása a fent ismertetett legitimitás betartása, nem fogadja el, ezen kívül helyezi magát és nem tekintheti magát annak a részesének, amely a Vitézi Rendet jellemzi. Kívül helyezte magát a rend működési keretein, valami mást hozott létre, bárhogyan is nevezze magát és társulását a jövőben, a Vitézi Rendre történő lényegi hivatkozása – legitimitás és autoritás hiányában – önmagától megszűnt.
Az autoritás kereteit a Vitézi Renden belül a főkapitány és a rend parancsolatai tartalmazzák, amelyek alapján kell élnie a vitéznek. Minden, a mit fentebb az autoritásról mondtunk, ennek fényében értendő és értelmezendő.
A túlságosan szubjektíven értelmezett történelmi-politikai hagyományok problematikája
A Vitézi Rendben lévők alapvetően jobboldali beállítottságú emberek, akikben a pozitívan értelmezett nacionalizmus (mely egy gyökértelen internacionalizmussal szemben képvisel pozitívumot), egyfajta természetes konzervatív életszemlélet lehet közös nevező. Fontos ezt leszögezni, hiszen a történetiség – ahogyan minden rendben – a Vitézi Rendben is nagy szereppel bír, nem választható el a rend lényegétől, működésétől és hitvallásától. Ez a hitvallás, amely egyben szemlélet is, kritérium szintjén kell, hogy álljon, hiszen a problematika abból adódik, hogy a Vitézi Rendet létrehozó politikai-történeti entitás nem veszhet el, pontosan a keletkezés specifikus mivolta miatt (kormányzói alapítás).
A Vitézi Rend főkapitányai deklaráltan a konzervatív magyar politikai elit részeként, jobboldali meggyőződésű emberek voltak, akiknek, hogyha voltak is a szélsőjobboldallal valamilyenfajta érintőleges kapcsolatuk (József Ágost főherceg, Farkas Ferenc) vagy baloldali afférjuk (József Ágost főherceg), alapvető attitűdjük nem sérült. A klasszikus magyar politikai elit – mely sajnálatosan nagyobbrészt 1945 után szertefoszlott és felszámoltatott – értékrendjének jegyeit képviselték, és ezek alapján választódtak és választattak is ki. Nem vagyunk tehát konzekvensek, hogyha ezt a szemléletmódot figyelmen kívül hagyva az elmúlt hatvan év baloldali, marxista-kommunista történeti szemléletét – amely a Vitézi Rendben ellenséget látott és a 1945-ben „törvénytelenné” tette – sajátítjuk el és az alapján fogalmazzuk meg sommás, egyéni szimpátiákat is felvonultató véleményünket.
Fontos, hogy a főkapitányok sorában két személy is a Habsburg-Lotaringiai dinasztia tagja; József Ágost és József Árpád magyar királyi főhercegek. A dinasztia ún. „palatinus”, azaz magyar nádori ágának leszármazottjai ők, amely olyan remek képviselőket adott a hazának, mint József Antal főherceg. A magyar nádorok intézményét is ennek az ágnak a képviselője István Ferenc főherceg zárja hivatalában, 1848-ban. A történelem korántsem véletlen, a magyarságot megtartó erejének egyik letéteménye, hogy 1977-ben József Árpád kerülhetett a Vitézi Rend főkapitányi székébe, és jelenleg is az ő családjából került ki helyettese. Ez egy olyan ívet mutat, amely jobboldali érzelmű, magyar patrióta szívét meg kellene, hogy dobogtassa, aki elkeseredetten szemléli a hazája 1944 utáni sorsát. A Vitézi Rendben ugyanis így fenn tudott maradni valami abból, ami a sajátunk, és amit eleink dinasztikus politikának hívtak, és ami ősi intézményeinket konzerválta, megtartotta az idők viharában, vad forradalmi változások közepette. Ez mindenképpen érték kell, hogy legyen a jogfolytonosságát vesztett nemzet számára, de azon vitézek számára is, akik a Vitézi Rend hagyományosan konzervatív főkapitányait példaként kezelik.
Nem lehet érv egyfajta „Habsburg-ellenesség” hiszen tudjuk, hogy a kormányzóság idején József Ágost főherceg kifejezetten az egyik legnagyobb patrióta volt, aki nemcsak rangjával, hanem politikai és közéleti szerepvállalásaival is kitűnt (Magyar Tudományos Akadémia elnöke, ezredtulajdonos, világháborús hős, a kolozsvári és budapesti egyetem díszdoktora, Kisfaludy Társaság tagja, stb.) e mellett pedig ő volt az első avatott vitéz is. Az a fajta „Habsburg-ellenesség”, amely „400 éves elnyomást” emleget nemcsak történetietlen, hanem éppen manipulatívan szelektív is és minden ízében baloldali érvelésmód[5], amely a kommunizmus idején érte el a beteljesedését. Amikor tehát „zsigeri” ellenvetéseket fogalmaznak meg a Habsburg-Lotaringiai dinasztia ezen ágával szemben, akkor egy, a történeti tényektől elrugaszkodott, a Vitézi Rend alapvető célkitűzéseivel és a genezisével helyezkedünk szembe[6]. A Vitézi Rendben a „palatinus-ág” kapcsán olyat láthatunk viszont, amit a magyar történelemben a királyi dinasztia kiválasztásánál (trónra hívás) volt becses szempont a politikai elit számára; a nemzetfelettiséget, amely a nemzetből vétetik. Azt a perspektívát, amely egységet tud kovácsolni a közösségből, a helyett, hogy pártoskodásnak, széthúzásnak adna helyet, pontosan azért, mert nem alanyi szinten része annak, de élvezi annak bizalmát és feladatot kapott tőle. A dinasztikusság megtartja a Vitézi Rendet olyannak, amilyennek szánták egy olyan világban, amelyben ezt felfedezni már nem nagyon lehet; organikus szervezetnek, amely konzervatív, ugyanakkor elitisztikus és nacionalista elveket is vall magáénak. Jelzésértékű, hogy amikor a vitézek lemondtak erről az elvről (1993), akkor utána csak a bomlás és oszlás következett be, nem sikerült pontosan azt a kohéziót előidézni, fenntartani, amely egy hányatott sorsú, rideg és valamennyire reménytelen helyzetben (emigráció) megtartotta a Vitézi Rendet. Több, mint másfél évtized után le kell vonni a konzekvenciát mindenkinek, hogy mit veszített és milyen állapot következett be azzal, hogy ettől az elvtől eltértek a vitézek. A széttagoltsággal, a széthúzással, a torzsalkodással, az engedetlenség szellemével azóta kell számolni a Vitézi Rend kapcsán.
 
Összegezés
Jelenleg azt gondoljuk, hogy a Vitézi Rendnek egységesülnie kell olyan alapelvek és konszenzus mentén, amelyek a legközelebb állnak az alapítói (kormányzói) szándékhoz és szellemiséghez. Vissza a gyökerekhez, megerősödni és építkezni az eredeti elvek szerint, amelyek megtartották a rendet. Ebben nagyon fontos lépés kell, hogy legyen, hogy a jelenlegi magyar kormány helyezze hatályon kívül az ezzel kapcsolatos törvényi rendelkezéseket[7] is, hiszen jogilag, elveihez hűen jelenleg a Vitézi Rend de iure nem tud a Magyar Köztársaságban működni, minden jelenlegi megoldás esetleges is ezért most (lovaggá avatások, törvényes működési keret). Az a tény, azonban hogy a rend működik, a nemzet részéről egy határozott igényt mutat tényleges feladatait és lehetőségeit tekintve.
 
Az alapító, Horthy Miklós kormányzó azt mondotta, hogy A mi erősségünk az egységünkben van!”. Jelenleg pontosan ezért nem erős a rend, mert nem egységes. Az egységesítést a tagok egyetértésével, de mindenképpen és elsősorban a megtartó alapelvekhez igazodva kell elvégezni; a dinasztikusságból származó kohézió és egység, az autoritás és a legitimitás újraalkotásával. Időt és teret kell adni arra, hogy a rendszerváltás után bekövetkezett állapotok normalizálódjanak, de határozottan fel kell lépni azért, hogy az adott keretek között történjen meg ez a folyamat, lehetőleg egy adott időkereten belül, az elkerülhetetlen veszteségeket is jó előre leírva magunknak.
 
Tudomásul kell venni, hogy a Vitézi Rend tagsága nem mindenkinek szól, elkötelezettséget feltételez ugyanis, a szabályok betartását, amely megtart minket és a rendet is. Az Úristen egyik legnagyobb ajándékán nyugszik, az egyén szabad akaratán. Aki ennek nem tud, vagy nem akar megfelelni, annak más utat kell választania, indokolt, hogy magát és a közösségét is a Vitézi Rendtől – mivel azzal azonosulni nem tudott – elkülönítve helyezze el, másokat pedig ne tévesszen meg.
 
 

[1]A Vitézi Rend célja: utódaikban is jutalmazni s az ország hűségében megtartani mindazokat, kik a világháborúban és a forradalmak alatt egyéni vitézségük s nemzeti érzelmükkel kitűntek; érdemeik méltánylásával ápolni a hazai erényeket s egyúttal állandó értékű nemzetvédelmi szervezetet teremteni úgy a kívülről jövő, mint a belső romboló erők újbóli forradalmi kísérleteivel szemben.A Vitézi Rend tagjait különleges állásuknál és tekintélyüknél fogva példaként állítani a nép elé, mint annak polgári és nemzetvédelmi vonatkozású dolgokban természetes vezetőit. A Vitézi Rend tagjai, családjaik leszármazóival, egy erős, magyar, kereszttény erkölcsű, békében bölcs és dolgos, háborúban erős és hazához mindenkor és minden körülmények között hű, nemzetfenntartó, a magyar társadalmat erősítő szervezetet képeznek.” (részlet a Vitézi Rend Kis Kátéjából); „A Vitézi Rendnek hármas célja van: jutalmazni a vitézséggel párosult honfi erényt, megtartani a nagy idők legjobbjait és biztosítani a hősök nemzetségének fennmaradását, végül bennük és utódaikban a magyar fajnak olyan hatalmat biztosítani, amely rettentő erővel sújt le minden felforgató állam- és nemzetellenes törekvésre.” (Horthy Miklós kormányzó úr beszéde egy 1921-es vitézi avatásról)

[2] A Vitézi Rend a Magyar Királyság intézménye volt, de iure és de facto is, a mai napig érvényes szabályozását ez a korszak adja. A Vitézi Rend Magyarországon a magyar királyi miniszterelnök rendeletével jött létre, és került bejegyzésre. A bejegyzés adatai: Miniszterelnöki rendelet száma: 6650/1920. M. E. Rendelet kiadásának dátuma: 1920.08.11; Törvényerőre emelkedett: 1920. évi 36. tc. 77. par. alapján.

[3] Az idoneitas tényleges megszűnését a főkapitány is érezheti, erre jó példa kisbarnaki Farkas Ferenc lemondása.

[4] Nem lehetséges ezért példának okáért olyan rendjeleket, címeket sem felvenni, amely egy adott legitimitást biztosító formához – Magyar Királyság – és személyhez – apostoli magyar király – köthető, mint például a nádor, a Szent István Rend, stb. Ezeknek az érdemeken alapuló, privilégiumoknak a lényege veszik el, hogyha a legitimitást adó forrástól megfosztjuk és kisajátítjuk őket és a saját magyar ősiségünknek is hátat fordítunk.

[5] Mód Aladár, Nemes Dezső, Andics Erzsébet voltak ennek a „németellenes” kommunista propagandának a legnagyobb szónokai, aki nemzeti köntösbe akarták bújtatni az osztályellenességet ezekkel a szólamokkal, meglovagolva a szabadságharcok szellemiségét, katonai cselekedeteit is, úgy téve a legtöbbször, mintha megállt volna az idő ezeknél az eseményeknél. Mód (eredetileg Oszkó) Aladár könyve, a „400 év küzdelem az önálló Magyarországért” a rákosista és a kádárista kommunista diktatúra többször is megjelent, jellegzetes koncepciója újra és újra, egyre közérthetőbb formában áthatotta a magyar történetírást ami a közgondolkodást is formálta. Az ő koncepciója – Habsburgok = német elnyomás – a népfrontos németekkel szembeni ellenállást szolgálta eredetileg, de a kommunisták a nemzeti színezetű, osztályharcos, proletárdiktatúra megteremtésében is jó hasznát vették ennek.

[6] Horthy Miklós kormányzó úr személye kapcsán sem beszélhetünk valamifajta „Habsburg-ellenességről”. A kormányzói kinevezését Boldog IV. Károly királyunk tudta és támogatta is, a kormányzó az apostoli magyar király és a nemzet kormányzójának tekintette magát. A restaurációs kísérletek – Antant nyomásnak engedve – elbuktak, kormányzói segédlettel, rendkívül sajnálatos és méltatlan körülmények között. A Habsburg-Lotaringiai dinasztia trónfosztása (1921) azonban nem lehetett érvényes a magyar közjog szerint, hiszen a király nem jegyezte ellen, e mellett pedig ezt Horthy Miklós nem hirdethette ki, hiszen a király kormányzója is volt. Ez egy „muszáj-politikai lépés” volt, amelyben a Kisantant és az Antant zsarolta / utasította az országunkat. Horthy Miklósnak azonban a politikai példaképe köztudottan I. Ferenc József volt, e mellett pedig a dolgok, amikor megváltoztak 1945 után, az emigrációban a Habsburg-Lotaringiai dinasztia magyarországi uralma mellett tette le a voksát az emlékirataiban. Emigránsként pedig találkozót kért Ottó trónörököstől is, ahol a legnagyobb, a rangját megillető tisztelettel beszélt vele.

[7] 529/1945. (III. 17.) Miniszterelnöki Rendelet (22. sorszám); 12.770/1948. számú Kormányrendelet 5. §.-a. Ezzel, a gyakorlatban 1948. december 10-én a Vitézi Rend magyarországi működésének törvényi alapja megszűnt és rendi formában ma sem működhet a Magyar Köztársaságban, csak a nonprofit / civil szektor részeként (egyesület, alapítvány), amely nyílván nem az a keret, amelyben a célkitűzései elsődlegesen érvényesülhetnek és megvalósíthatóak lennének. E mellett a 2007. évi LXXXII. törvény, az ún. „deregulációs törvényben” a Magyar Köztársaság országgyűlése hatályában fenntartotta az 1947. évi IV. törvényt, mely tilalmazza a közhasználatban a különféle címek és rangok használatát, így a „vitéz” előszó használatát is.